Szeptember 4-én ünnepélyes keretek között vehette át Rézműves Norbertné a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (továbbiakban: TEF) budapesti székházában a Nő az esély – képzés és foglalkoztatás elnevezésű program miniszteri elismerését.

A miniszteri dicséretet tartalmazó okleveleket Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Daróczi János, a TEF főigazgatója és Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója adta át a meghívottaknak.

Az oklevél átvétele

Megtiszteltetés, hogy intézményünk is részt vehetett ebben a programban, melynek során 47 fő roma származású munkavállaló alkalmazására került sor. A projekt április 10-én lezárult, 20 fő közalkalmazotti viszonya továbbra is fennáll.

A program több mint ezer hátrányos helyzetű család életét változtatta meg, a képzésben részt vett szakembereknek ma már biztos megélhetésük, állandó munkahelyük és megbecsült munkájuk van.

SZGYF- Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kirendeltség
Pankotainé Czira Edina társadalmi kapcsolatokért felelős referens

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.